Sinkó Ervin ma már kevésbé kanonizált szerzőnek számít, mint pár évtizeddel ezelőtt. Nem szerepel a tankönyvekben, és a magyar szakos diákok is csak futva tett megjegyzésként hallhatják a nevét. Pedig gazdag életműve - írt verset, prózát, tanulmányt, memoárt - sokszor szenzációt jelentett a "szocialista irodalom" szürke tömbjében. A második kötetben közreadott, a második világháború végétől az író haláláig született levelekből, összehasonlítva az első kötetben közöltekkel, jelentős változások olvashatók ki. Míg az első kötet levelei a megélhetési gondokról, mellőzöttségről tudósítottak, addig a világháború után az író végre biztos anyagiak mellett nyugodtan alkothatott, s elismertségre talált, de csak Jugoszláviában. A magyarországi politika be nem tiltotta, de akadályozta művei megjelenését, azokat nem tartották terjesztésre érdemesnek. Ennek ellenére Sinkó aktív szerepet játszott a magyarországi irodalom jugoszláviai megismertetésében, terjesztésében; erről tanúskodik levelezése is. Olyan neveket találunk levelezőpartnerei között, mint Illyés Gyula, Károlyi Mihály és felesége, Fejtő Ferenc, Méliusz József, Ignotus Pál, Lőkös István, Sükösd Mihály, Sőtér István, Komlós Aladár, Weöres Sándor, Kassák Lajos, Eörsi István és még sokan mások. Az összeállítók elsősorban az irodalmi és kulturális élet szereplőivel váltott leveleket válogatták a kötetbe, szám szerint 450-et. Az idegen levelek eredeti nyelven szerepelnek a kötetben, amelyet vaskos magyarázó jegyzetek és mutató kísérnek.