Páratlan tudományos seregszemle ez a könyv. Félszáz kutató tette le tanulmányait, esszéit, visszaemlékezéseit a történettudomány asztalára Perjés Géza Emlékkönyvében. Fiatalok, idősek és középkorúak, különböző felfogású, szemléletű, eltérő érdeklődésű, meggyőződésű három nemzedék. Magyarok és külföldiek. Feledve régi vitákat és új határokat, a magyar történetírás tradicionális megosztottságait, közös kötetben adják közre írásaikat. Szerves egységgé szövődik össze ily módon, ami a magyar történetírásban annyiszor háttérbe szorult vagy megfeneklett a művi ellentétek, a mindenkori pártpolitikák, diktatúrák zátonyain. A kötet írásai így együtt az egységben látás magas követelményét tanúsítják, a teljesség igényét, a színvonalat, amit ma különösen fenyeget a kultúra értékvesztése, a dilettantizmus és a közöny. Elgondolkoztatott ez az érdekes seregszemle, hogy miben is rejlik Perjés Géza történetírói vonzereje. Nyilvánvaló, hogy gazdag életműve a legkülönbözőbb korszakok kutatóit érinti meg. Témái alig áttekinthetőek, változatosak, és átfognak több évszázadot: a magyarországi török háborúk, az Oszmán Birodalom hadviselése, Zrínyi Miklós és kora, az Erdélyi Fejedelemség, a Rákóczi-szabadságharc, Clausewitz, a játékelmélet, a történeti statisztika, a logisztika, a korszerű magyar hadtörténetírás, a döntéstudomány, az irodalomtörténet, a nemzeti tudat és a második világháború magyar történelmének kérdéskörei. Mindezt áthatják az egymással éles ellentétben álló korszakokon átívelődő hosszú életének személyes élményei. Ha a történetíró munkájának maradandó értéke a folytathatóságban rejlik, akkor Perjés Géza életműve az utóbbi fél évszázad magyar történetírásának egyik legjelentősebb részét alkotja. Azzal is, hogy a reális, elfogultságoktól mentes, tárgyszerű nemzeti történetírás érdekében hangsúlyozta a történetíró felelőségét és a tudomány morális követelményeit. Tisztában volt a József Attila találó megfogalmazásában ismert és a történetírásra is érvényes kívánalommal: az igazat mondd, ne csak a valódit... Miközben jól tudta, mint minden kutató, aki a forrásokkal, a történelem eleven anyagával dolgozik, hogy a történeti igazság megközelítése menynyire nehéz és bizonytalan. Ebben az értelemben érvényes a történetírókra Perjés nagyra becsült elméleti írójának, Clausewitznek a megfogalmazása: Kétféle bátorság van; az egyik olyan, amely legyőzi a félelmet, és az olyan, amely a bizonytalanságot is bevonja számításaiba. Ez az utóbbi az értelem bátorsága. R. VÁRKONYI ÁGNES