A szöveggyűjtemény címe azt sugallja, hogy a kötet a traumákon és válságokon keresztül megvalósuló egyéni fejlődésről szól. Ez a fejlődés természetesen szociális tényezők függvénye. Feltétele – értelmezésünk szerint – egy különleges „előre programozott” erő, az összetartási szükséglet és az ebből eredő, korábban (koragyermekkorban) és későbbi traumahelyzetekben megélt társas támogatás pozitív tapasztalata. A poszttraumás fejlődés a bölcsességhez vezető út. Tágabb perspektíva felvételének, az önközpontúság meghaladásának képességét jelenti, amely által megtanuljuk elfogadni az emberi kapacitás korlátjait és az élet végső kérdéseivel való szembenézés művészetét. A kötet szövegeit doktori szemináriumaim anyagából válogattam. A több féléven át tartó szemináriumaink inspiráló légköre, a résztvevők valódi érdeklődése, „szellemi jelenléte” adott ösztönzést a kötet összeállítására.