Szabó Miklós (Budapest, 1935-2000) történész, politikai gondolkodó tanulmányaiban és előadásaiban levél- és kézirattári források, sajtó- és röpiratanyagok alapos ismeretében a 19-20. századi magyar politika- és eszmetörténetnek a liberalizmustól a konzervativizmusig, a nemzettudattól a nacionalizmusig, a szocializmustól a totális rendszerekig, a modernizációtól az antiszemitizmusig terjedő alapkérdéseit elemezte és értelmezte. Mindezt egyetemes történelmi összefüggésben, széleskörű német és francia történeti, politikaelméleti és politikatudományi olvasottság alapján tette. A kötet első része Szabó Miklós életművének néhány fontos tanulmányát és cikkét közli. Ezekhez kapcsolódik jeles szerzők tollából tizenhárom eszmetörténeti, filozófiai, szociológiai, pszichológiai, jogtudományi, politikatudományi és esztétikai írás. Központi témájuk az a liberalizmus, amelyért Szabó Miklós tudósként és politikusként küzdött. 2008-ban, amikor a liberalizmust erőteljesen támadják, létjogosultságát megkérdőjelezik, a könyv nem csupán tiszteletadás Szabó Miklós emléke előtt, hanem tudományos és politikai tett. Túl a liberális elkötelezettségen, szinte valamennyi tanulmány Szabó Miklós szellemében rámutat arra, hogy a magyar köztudat nem tud megbirkózni sem a Trianon-traumával, sem a holokauszt-tragédiával, a több, mint három évtizedig elfelejtett 1956-ról pedig eltorzított képet őriz. A kötet félreérthetetlen konklúziója az, hogy a magyar közszellemnek új, tisztult történeti tudatra van szüksége, el kell vállalnia és fel kell dolgoznia a múltat. A mai Magyarországra vonatkozó üzenete az, hogy a rendszerváltás utáni alkotmányos berendezkedés nem biztosítja a demokrácia zavartalan működését. Nem csodaszereket javasol, hanem a megoldandó és a szerzők szerint megoldható problémákat adja elő. Harmadik, általános jellegű tanulsága: Magyarországon történelem és politika elválaszthatatlanok egymástól.