Kőszegi Ádám: Az organikus nő esztétikája / Az anorganikus nő esztétikája

2009-ben, első éves bölcsészhallgatóként (filmelmélet- és történet szakon) arra gondoltam, időt nyerek azzal, ha jó előre megírom a diplomamunkámat. Akkoriban már foglalkoztam a posztmodernitással, főleg David Fincher filmjei alapján, Dr. Mátyás Győző értelmezésében, miközben faltam a filozófiai klasszikusokat. Találtam egy rést, amit a filozófia tudománya már évtizedek óta a szögre akasztott (esztétika, vagyis a szépség tudománya), vettem az információs világunk elsődleges figyelem-megfogóit a híres, ún. sztár nőket, és kombináltam a kettőt, de posztmodern megközelítésből.

Úgy érzékeltem, sokkal többet írtak a műalkotások szépségéről, mint a szépnem szépségéről magasabb gondolati szinten. De mivel nagyméretű lett, fiókba hagytam Horatius tanácsára („Tekilenc évig tartsd vissza művedet”) és egy másik posztmodern témájú diplomamunkát írtam, aminek opponense éppen Mátyás Győző lett. Amikor időm adta, újra átnéztem, átgondoltam és természetesen csiszolgattam a kéziratot, de idővel az utolsó fejezete önálló életre kelt, ebből lett az élő személy (organikus) antipódusa, a szervetlen, vagyis az anorganikus, amelyben pop-kulturális és művészettörténeti alapra ültetem át az esztétikai rendszeremet. Mindezt összesítve antropoesztétikának neveztem el. (A szerző)